33 évesen 2 gyerekkel, +30 kg-mal és jó egy néhány fogyókúrás módszer kipróbálásával a hátam mögött kezdtük el a Biocelase kezeléseket 2007. július 10-én.
Életemben folyamatosan jelen volt a sport: kosárlabda, kézilabda, futás. Így a 176 cm-es magasságomhoz 68 kg társult. Az első gyermekem születése után ez a súly már 87 kg körül mozgott. 5 éves kora körül meguntam, hogy semmi nem jó rám, így fogyasztóporhoz fordultam, mellyel sikeresen le is adtam 12 kg-ot, de közben újra terhes lettem, így ismét meghíztam... most jóval kevesebbet szedtem fel, de mivel magasabbról indultam, nagyobb is lett a súly. A szoptatás befejezése után ismét elkezdtem rendszeresen sportolni és fogyókúrázni is, válogatott diétás módszerekkel. Végigcsináltam a Los Angeles diétát, az 5 hét 5 kg és még vagy 3-4 féle másik módszert. Amíg tartott a diéta, szépen le is ment 4-5 kg, de utána hiába figyeltem az étkezésre, mozgásra, lassan - lassan visszakúszott a duplája. Már nagyon utáltam magam és a helyzetet, hogy az egész életem egy hosszú diéta, miközben más, hasonló korú ismerősöm (szintén szülések után) vígan falhatja akár a csokikat is, mert így is átlátni rajta. Igazságtalannak tartottam.
Ekkor kezdtük el a Biocelase kezeléseket heti két alkalommal, kizárólag a hason. Ekkori méreteim 97 kg, 113 cm derékban. A kezelések folyamán szépen lassan 0,5-1 cm-enként haladtunk lefelé. Nem mondom, hogy könnyű volt az elején, de szépen megszokta a szervezetem, hogy a kezelés napján és utána zöldség-gyümölcs nap van. Mikor elértük a -12 cm-t deréknál, hirtelen megindult a folyamat és 2 cm-ek is eltűntek egy-egy kezelés alkalmával.
Az 1 év alatt volt 2-3 alkalom, amikor 4-5 kezelés során semmi sem változott, na, ez volt a legnehezebb, de az eredmények most már magukért beszélnek.
Jelenleg 76 kg vagyok (-21 kg) és a derekam 84 cm (-29 cm), a 46-48-as ruhaméret jelenleg 40-42-es.
Kezelésre már nem járok, de azóta is fogytam további 3 kg-ot.